Az X-Faktor 2014-es szériájára persze azt kellene mondanom, hogy óriási meglepetéseket tartogatott, hatalmas drámákat élhettünk át, de igazából tudjuk, hogy nem így volt. Vajon miért bukik el most már folyamatosan ez a műsor, és min kellene változtatni, hogy visszanyerje a tehetségkutatók régi fényét? Nem könnyű a kérdés, de próbáljuk végiggondolni azáltal, hogy egy kicsit összefoglaljuk, mit is láthattunk itt az elmúlt pár hónapban.

Mindig nagy érdeklődés és izgalom előzi meg a tehetségkutatókat, hiszen az elmúlt jó tíz évben rengeteg kellemes pillanatot okoztak az énekespalánták és sokan elfoglalták helyüket a hazai popzene fellegvárában. Már itt bukik a dolog szerintem valamelyest, mert a konkurencia tehetségkutató műsorainak szereplői, pláne győztesei jóval magasabb helyet foglalnak ebben a fellegvárban, mint az X-Faktorosok. Tóth Vera, Tóth Gabi, Rúzsa Magdi, Caramel csak egy pár név Vastag Csabival, Kocsis Tiborral vagy éppen Danics Dórával szemben. Azt hiszem nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy nem egy kávéház a két brigád. Az is igaz, hogy a konkurenciánál az elmúlt öt évben nem volt olyan tehetségkutató, amiben olyan előadókat ismerhettünk meg, mint a Megasztár első pár évadában. Lehet, hogy elfogytak a tehetségek Magyarországon? Azt azért nem hinném.

Az X-Faktor és az RTL úgy érzem, hogy túlságosan merev, szép szóval túlságosan profi ahhoz, hogy kockáztasson. Kiszámítható műsormenet, minimális változtatás, és inkább a biztos középszintű siker. A válogatásokon is lehetett már érezni, hogy valami nem olyan már, mint régen. Annak idején (amikor persze minden újdonság volt még), halálra nevettük magunkat a Bikicsunájtól, a Titanicot éneklő vastag szájú sráctól, de most már nincsenek ilyenek. Lelkes amatőröket láthattunk, akik nem voltak izgalmasak, pláne viccesek. Betekintést nyerhettünk pár érdekesebbnek tűnő előadó magánéletébe, egyediségébe, és már nagyjából sejthettük, hogy kik lesznek ott a célegyenesben. Nincs mese, kevés tehetséget láthattunk, a válogatások pedig szórakoztató kabaréból kínos várakozásba mentek át négy héten át és arra vártunk, hogy mikor kezdődik már az igazi verseny.

Jött az egyik nagy újítás, a székfoglalósdi, amikor egymást kellett kigolyózni az előadóknak. Itt egy kicsit megemelkedett a műsor izgalom-indexe, de erős mezőny híján azért nem sírtuk el magunkat. Vajon hány indulót tudnánk megemlíteni fejből, akik nem jutottak tovább a táborból? Hát, nekem is kicsit vissza kellett olvasnom, és még így is csak Gömbi arca jelent meg előttem, amikor szemezgettem a kiesettek közül. Hát, emlékszem, hogy kicsit elbénázta, de karakternek jóval izgalmasabb lett volna, mint páran, akik bejutottak a tizenkét döntős közé.

A mentorházban felcsillant a remény, hogy azért csak sikerült összeszedni 20-24 színvonalas előadót, bár nem minden kategória indult egyenlő esélyekkel. A zenekaroknak szerintem eleve nincs esélyük ebben a műsorban, pedig alapvetően én jobban szeretem a zenekarokat, mint a szólóénekeseket. Többször írtam, hogy biztos vagyok benne, hogy az X-Faktorban megjelent zenekaroknál több száz jobb banda lehet ma Magyarországon, akármelyik stílusról is beszélünk. Az viszont a zenekarok hibája, hogy nem jelentkeznek a műsorba. Persze megértem valahol, hogy sztárság ide, sztárság oda, azért egy valamit magára adó zenekarnak kicsit ciki az X-Faktor popularitása. A Rosewood izgalmas lehetett volna, de sajnos elbénázták, pedig egy ilyen karakterű duónak lett volna esélye sokáig menetelni. Bekerültek a hatba teljesen átlagos bandák, akik csak arra voltak jók, hogy lehetett belőlük szanálni. A 25 év felettiek közé nem értem, hogy kerülhetett egy Horváth Ági nevű nő, a spanyol csajra is már csak visszaolvasás után emlékezhetünk, de a maradék négy előadó azért emlékezetes perceket okozott. A fiúknál is volt két olyan induló, akik azért nem álltak egy szinten a többiekkel, bár utólag nézve Karacs Balázs talán érdemelt volna egy esélyt. Egyértelmű volt számomra, hogy a lányok mezőnye a legerősebb, talán csak egy gyengébb láncszem volt,  Cseh Andi, de a másik öt előadó közül bárki esélyes volt itt még a továbbjutásra.

A másik nagy újítás a vigaszág volt, amikor is a kategóriák negyedik helyezettjei egymással megmérkőzve harcoltak a tizenharmadik döntős helyért. A Rosewood, Benji, Horváth Krisztián és Krizsma Gwendolyn harcoltak ezekért a helyekért, Benji diadalmaskodott. Biztos vagyok benne, hogy négyük közül nem Benji volt a legizgalmasabb előadó, hiába volt a legprofibb. De itt egyértelmű volt, hogy dráma lesz, mert a négy előadó közül mindenki szerethető volt, megkockáztatom, hogy szerethetőbb, mint páran azok közül, akik addigra már bekerültek a döntőbe.

Jöttek az élő adások és sorra megismerhettük az előadókat. A zenekarok közül a Pálinka Republik kicsit a magyar fülektől idegen stílusával simán kiesett, hiába játszanak olyan zenét, amitől alapjában véve fülig ér a szánk. A Spoon nem tudott élni a lehetőséggel, hogy szimpi fiúcsapat létére legalább a döntőig meneteljen. Szerintem egyértelműen az lett a vesztük, hogy nem kockáztattak, nem voltak elég vagányak, nekik minden jó volt, mindenen mosolyogtak. Egy kicsit oda kellett volna pörkölni a tinicsajoknak, hogy még nagyobb tüzet gyújtsanak szívükben. A Shudrast és éppen eleget szapultam. Elsőre nagyon erőltetettnek tűntek, aztán jött pár királyul hangszerelt dal, de mire megszerettem volna őket, beleszürkültek saját magukba. Én ezt a Kapitány számlájára írom, akinek énektudása azért közel sem tökéletes, viszont mégis minden körülötte forgott.

A 25 év felettieknél szívből sajnálom Andelic Jonathánt, akinek ott lett volna a helye az első háromban, de Kállai Kiss Zsófinak is pár adást még ki kellett volna húznia. Mindketten populárisabbak voltak Horányi Julinál, akinek természetesen nem szeretném érdemeit csökkenteni. Mindhárom veteránnak ezúton gratulálok. Valószínűleg ha 25 év alattiak nem szavazhattak volna, akkor közülük kerül ki a végső győztes. Horányi Julinak szívből gratulálunk jól megérdemelt második helyéhez!

A fiúk mezőnye számomra nem volt olyan erős, mint amilyennek el akarták hitetni velünk. Szabó Ricsi első alkalommal a válogatáson mindenkiben mély benyomást tett, de ennél többet sajnos nem tudott mutatni nekünk. Unalmas, egy kaptafára menő dalok, már el is felejtettem őt. Borbély Ricsi erőlködése, azaz elszántsága példaértékű volt, de sajnos nem párosult a megfelelő technikai tudással. Ahhoz képest, hogy amikor megismertük, a fenébe kívántuk, akkora arca volt, a végére egy szerethető figura lett, aki természetesen pont akkor esett ki, amikor a legjobb volt. Benji számomra nem sokat jelentett: szép hang, jó technika, nulla hatás. Egyelőre csak egy gép a számomra. Nagy Ricsi volt a másik nagy erőgép, aki (és mögötte álló stábja) talán a legtaktikusabb volt, hiszen minden korosztálynak, minden stílusnak odadobott valamit. Értékelendő gesztus, csak kár, hogy mindenből aztán ugyanaz lett a végén.

A lányoknál hála istennek hamar kiesett Ilyés Jenifer, akinek már a bekerülése és megkérdőjelezhető volt. Szép, de pontatlan hangja volt, semmi mögöttes tartalommal. Jakab-Péter Izabellát nagyon szerettem, de sajnos az érezhető volt, hogy nem esélyes a fődíjra. Sok szerencsét kívánunk neki! Tóth Andiról pedig elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag megmentette a 2014-es X-Faktort azzal, hogy egy napon úgy gondolta, jelentkezik a műsorba.

Az RTL kínosan ügyelt a tökéletességre. A profizmus nálam teljes közönyt ért el, egyszerűen megőrülök attól a máztól, ami itt van. Mindig tudtuk, mi fog következni. Nem is volt érdemes a műsor első 5 percére odakapcsolni, mert mindig tudtuk, hogy Istenes Bence magánszámát láthatjuk majd. Minek? Noha azért visszatekintve hálásak lehetünk Istenesnek, hogy szövegeivel legalább egy minimális spontán dolog volt a műsorban. 

A mentorok közepest érdemelnek, ami inkább a semleges közöny, mint valami jó és rossz átlaga most nálam. Little G-t tiszteljük, de új ízt nem adott a műsornak. Szikora jóval visszafogottabb lett a sorozat második felére, pedig az ő szárnyaló gondolatai azért humorosabbá tehették volna a műsort. Tóth Gabi vagy túljátszotta szerepét, vagy tényleg ilyen, nekem gyakorlatilag mindegy, de sokszor túl csöpögős volt, vagy túl kemény, ami meg a hitelességet kérdőjelezte meg nálam. Alföldi sem tudta, mit kezdjen szerintem magával, felejthető volt a teljesítménye.

A döntőben elhangzott dalok kiválasztása és a hangszerelés volt szerintem az egyik legnagyobb baki, ami a műsor laposságát okozta. Az énekesektől idegen dalok, stílusok, minden áron elszakadni az eredetitől, ezek miatt nem tudtak jó páran kibontakozni és megmutatni, mi rejtőzik bennük. Persze Tóth Andi így is mindenből tudott jót csinálni, de a többiek sajnos sokszor nem tudtak mit kezdeni a dalokkal. Jó példa Horányi Juli Chandelierje, ami eredetileg egy atombomba, de neki kb. karácsonyi dalként kellett elénekelnie. Már a harmadik adásnál egy mélyrepülés kezdődött, és csak vártuk, hogy visszanyerje a műsor azt az izgalmat, amit talán a mentorház idején élt meg. Egyre kínosabbak voltak az öntömjénezések, mindenkinek jó arcot kellett vágnia ahhoz, hogy kitöltsék azt a több adásnyi időt, ami Andi győzelméig vezetett.

Aztán persze az a bizonyos X-faktor úgy tűnik, hogy egyre inkább kiveszőben van az indulókból. Lehet, hogy felhígult a piac, de az is lehet, hogy szép lassan tényleg Magyarország legtehetségesebb előadóit már mind megismertük, bár ebben nem hiszek. Talán túl sok középszintű előadó jelentkezett, akik biztos szépen énekelnek, de igazából ennél több nincsen bennük. Talán túl sokan hitték el a mesét, hogy az egyszeri ember csak így megnyerhet egy tehetségkutatót. Bizonyára sok tehetséges embernek meg ciki ez a fajta megmérettetés, de akik ezeket a nézeteket vallják, bizonyára stílusukban sem oda tartoznak, akiknek helye lenne a mezőnyben. Kell a popzene, mert bármit is gondolunk róla, azért csak ott cseng a fülünkben pár örökzöld klasszikus. De nem hiszem, hogy Ilyés Jenifert vagy akár Benjit szeretnék hallani a rádióban.

Nincs mese, el kell fogadni, hogy a tehetségkutatók már nem ejtenek minket akkora ámulatba, mint régen. Magasabb lett az ingerküszöb, több lett az induló, már egyre nehezebb elfogadni az új törekvőket. De amíg a mentorok is rossz embereket választanak, az előadók nem képesek megújulni, a stáb pedig valami unalmas koncepció alapján választ dalokat, témákat, műsormenetet, addig az X-Faktor színvonala ugyanilyen lesz.