Nem értem ezt az Istenes Bence kultuszt, ami van az X-Faktornál, de ezek szerint tényleg ekkorát dobhat a nézettségen ez a "jópofa" srác. Nem gondoltam ezelőtt kb. tíz évvel, hogy Stohl Bucit visszasírom a maga Jászai Mari-díjas alakításával konferansziéként. Bandinak voltak nagy pillanatai, de hogy ilyen hisztériát nem gerjesztettek körülötte, az is biztos.

Beköszönt a One Republic is a műsor legelején, amit kicsit kamunak vettem, mert először valamiért azt hittem, hogy a One Direction mutatkozott be, és néztem, hogy ezek nem is azok, mit szivatnak minket, de kiderült, hogy én vagyok a béna. Nagy reklám volt minden esetre, most már sokkal jobban szeretem az X-Faktort ettől a beköszönéstől.

A mai dalok - tekintettel a halottak napjára - olyan előadóktól érkeztek, akik már nincsenek közöttünk, ahogy hallhattunk megint egy sort egy dalból, most éppen Freddie Mercury-tól, a Show Must Go on című dalból.

Nagy Ricsi kezdte el a harmadik élő adást, aki egy AC/DC feldolgozással érkezett, furcsa választás volt. Aki ismeri a dalt, az szinte biztos, hogy nem nagyon értékelte a rockhimnusz már-már pop feldolgozását, aki meg nem ismeri, az még azt sem érthette, hogy mit akart Ricsi ezzel a dallal. Az is biztos, hogy a stílusba már kezdenek többen beleragadni, ami alatt azt értem, hogy többen ugyanúgy énekelnek el minden dalt. Persze nincs ezzel gond, de azért lehet, nem ártana kicsit kísérletezni néha. Ricsi kiabálása már nem nagyon hat meg, erről az oldaláról már ismerjük, köszönjük. Lássunk valami mást, mielőtt ennél is unalmasabbá válik.

Horányi Juli feldolgozása jóval szívhez szólóbb volt, ő Cipő emlékét elevenítette fel a Kék és Narancssárgával. Profi dalt hallottunk, bár nem ez volt Juli legjobb produkciója idáig. Lelke átjött a hangján, finom volt, szép volt. Mindamellett ennél többet nem igazán lehet elmondani róla. 

Whitney Houstonnak állított emléket Andelic Jonathan, azt kell, hogy mondjam, eléggé királyul. A Your Love is My Love nagyon vagány feldolgozását hallhattuk, a dal kifejezetten jól állt Jonathánnak. Hangszíne, stílusa párosítva ezzel a dallal telitalálat volt. Szívesen hallgatom ezt a srácot, és komolyan kíváncsi vagyok, hogy mit fog tudni kezdeni majd magával, amikor így vagy úgy vége lesz a műsornak számára.

Jakab-Péter Izabella behangozó videója nagy dobásra, nagy bevállalásra készítette fel a nézőt. Nem más, mint Jimmy emléke tért vissza a Még nem veszíthetek című dallal. Nagy kockázat ezt a dalt nem Jimmy stílusában előadni, és valami nagyon rendhagyó feldolgozást kell alkotni ahhoz, hogy versenybe szállhasson el a dal, ha nem is az eredetivel, de annak szintjével. Bella gyönyörű külsőt kapott a dalhoz, ám a dal kicsit felemás lett. Nem volt tökéletes az énekhang sem, a zsűri hiányolta a dalból Bellát, és tényleg valami hiányzott belőle ahhoz, hogy kijelenthessük egyértelműen, hogy ez most jól sikerült volna. Szorítok Bellának, de gyanítom, hogy már nem sokáig láthatjuk a műsorban.

Benji egy swinges dalt hozott Frank Sinatra nyomdokain. Nem igazán illett eddigi dalaihoz ez a mai produkció. Noha mindig szívesen látunk mindenkit kicsit más szerepben, mint amit megszoktuk, de ez most valahogy nem tudtam be egy jó próbálkozásnak. De arra legalább jó volt, hogy lássuk Benjit úgy, hogy nem jó... Vagy legalább is semmi extra.

A Tha Shudras is hozza most már azt a szintet, amivel teljes létjogosultsággal jelen lehetnek ebben a műsorban. Értékelem őket, tetszenek a feldolgozásaik, hétről-hétre nyerő nálam a hangszerelés, főleg az elektromos ember és a gitáros alkot nagyot. Ray Charlest idézték meg nagyon 21. századi hangon. Most valahogy úgy vagyok ezzel a zenekarral, hogy már szívesen hallgatom őket itt, az X-Faktorban, de nem nagyon tudom még elképzelni, hogy a műsor végeztével keresném őket mindenáron.

Borbély Ricsi produkcióját egy kis technikai malőr előzte meg, aztán egy Neoton dallal ajándékozott meg minket Ricsi. Noha nem volt ez a dal sem tökéletes technikailag, de talán ez volt eddig a legjobb teljesítménye Ricsinek, és talán ez volt eddig az a dal, ami az ő szintje volt. Természetesen nem degradálni akarom a Neotont, hanem Ricsi helyét megmutatni. Nem akarta ma leénekelni, azaz leordítani a fejünket, (köszönjük szépen), hanem egy kiegyensúlyozott, visszafogott éneklést hozott. Ezt a vonalat kellene megfogni, pár jolly-joker dalt bedobni, és akkor egy jó ideig zöld út állhat előtte.

Kállai-Kiss Zsófi is elég merészet gondolt, amikor Michael Jacksontól hozta az Earth Song-ot. Kicsit ez is Jimmy és Bella esete, hogy nagyon oda kell vágni, hogy az emberben ez úgy maradjon meg, hogy nagy alakítás volt. Kicsit ősanyaként adta elő, és megkockáztatom, hogy ebből a dalból nem is lehet sokkal többet kihozni, ha az ember nem lekoppintani akarja Jackót.

A Spoon egy nagyon fiúzenekaros bemutatkozó videót kapott, mintha egy One Direction klipet láttunk volna, amit a nagy világturné közben vettek fel a szállodákban meg tudom is, hol. Elég mesterkélt volt, de a lendülete viszont arra késztetett, hogy azt gondoljam, nem valami cukit fognak énekelni, hanem valami lendületeset. Hát, nem így lett. Az Azért vannak a jó barátok nekem nagyon nyalira sikerült, nem tetszett. A zsűrinek viszont nagy részben bejött. Az egy dolog, hogy az egyik "balalajka" nem volt rendesen behangolva, az a legkevesebb, de ez most annyira csöpögős, mosolygós lett, hogy már-már hiteltelen is lett, hiába nagy spanok a fiúk. De a tini lányoknak biztos bejött és ez a lényeg úgyis.

Szabó Ricsi Louis Armstrong örök klasszikusát hozta. Hála égnek nem próbált Sztárban Sztár lenni és leutánozni a dalt, és talán ez a feldolgozás volt a legjobb a szépen éneklők között. Nem ez tetszett a legjobban ma este, de ő volt az, aki eltalálta az egyensúlyt a másolás és az extrém átdolgozás között. Változtatott az eredetin, de nem akarta feltalálni vele a spanyolviaszt. Talán most biztosra akart menni Ricsi, amit a zsűriben azért ki is szúrtak, és nagyobb gurításra kérték fel a jövőben.

Szabó Ádámmal és harmonikájával felfegyverkezve érkezett Tóth Andi, aki az este talán legnagyobb produkcióját hozta azzal, hogy a Show Must Go On-t lenyomta. Az ének is rendben volt, a stílus és hangulat is stimmelt. Ezáltal kifejezetten művészire sikerült a dal. Nyilván, ha biztosra akart volna menni, akkor egy eredetihez közelebb álló rock-alapú feldolgozást választ, de így volt igazán nagy kihívás a dal. Nem mondom, hogy leestem a székről a dal hallatán, de a mai felhozatalban határozottan jó volt.

Bye Alex haknizott egyet az énekesjelöltek után. Egy népi motívumokkal átitatott Where the Wild Roses Grow érzésű dalt hozott.

Egy közös kis dallal is készültek az énekesek, amihez csatlakoztak a mentorok is. Szerencsére Alföldivel kezdődött a staféta, így hamar túllehettünk a leggyengébb láncszemen. Mondjuk amúgy is elég mesterkéltre sikerült a dolog, de nem baj, addig is lehetett szavazni a kedves nézőknek!

Bármilyen furcsa, a mai leggyengébb produkciónak Benjit láttam. Azonban nagy meglepetésre Horány Juli és Kállai-Kiss Zsófi nem kapott elég szavazatot a továbbjutáshoz. Szabó Zsófit hála istennek keveset láttuk ma, de az is sok volt. Lihegett nagy izgalmában, hogy vajon ki fog továbbjutni, nagyon gyenge volt.

Zsófi a csodálatos Who Wants to Live Forever-t adta elő kicsit dívásan, mégsem elég átütő erővel. Kár, mert ez volt az utolsó lehetősége, hogy megmutathassa magát az X-Faktor színpadán. Horányi Juli a Játssz még című dalt adta elő szokásos profizmusával. Kétség nem fér hozzá, hogy ő a jobb, kiforrottabb énekes, így nem volt kérdés a mentorok döntése. Zsófinak véget ért az X-Faktor, kár! Reméljük, hogy hallunk még róla.

Az X-Faktor harmadik adása jobbra sikerült az előzőnél, de még mindig van mit beletenni, hogy elérje a műsor azt a szintet, amit a mentorházban és az első élő adásban hallottunk. Reménykedjünk!